Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.

Kategória: Látogatókból - Bevétel | Cikk Gyors olvasása
MEGOSZTÁS

 

Írtam egy cikket, ami 945.810 Ft bevételt hozott 3 nap alatt. Teljesen ingyen, mert nem költöttem egyetlen forintot sem reklámra. Teljesen mást csináltam…

 

Mondhatnád, hogy könnyű volt nekem, mert csak kiküldtem a hírlevél listámra. Ott már sok ezer olvasó várta a levelem. Olyanok, akiket korábban már beizzítottam és alig várták, hogy vásárolhassanak.

 

A legtöbb marketinges siker sztorinak valóban ez a „titkolt” hozzávalója. Szinte mindegyik egy meglévő listára épít és nem az indulás nehézségeit mutatja meg. Nem véletlenül. A legtöbb módszer és technika nem is működik, ha nincs egy karbantartott hírlevél listád.

 

Őszintén szólva, ha lett volna listám, én is küldök rá levelet. Csak nem volt. Mert most indult el ez a projekt. Ez volt az első publikus cikkem. Ezzel indítottam el a saját Üzleti Blog oldalamat.

 

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

 

945 810 Forint gyors bevétel nem is olyan rossz

 

Ezzel a cikkel indítottam, mert nemcsak azt mondom, hogy most a tartalommarketing a  legkönnyebb módja az értékesítésnek, de hiszek is benne. Ezért én is ezzel a módszerrel értékesítem a saját szolgáltatásomat. Remélem nem meglepő...

 

„Az Üzleti Blog csomag egy tudásanyag és egy instant, azonnal használható szoftveres megoldás.

A célja, hogy könnyebb legyen tartalmat írnod, egyre több olvasód legyen és az olvasóid végre elkezdjenek vásárolni tőled.

Hiszem, hogy a tartalommarketing az egyik leghatékonyabb értékesítési forma, főleg ha egy új terméket vagy szolgáltatást készülsz piacra dobni. ”

 

 

Mitől volt olyan népszerű ez a cikk?

 

Azért mert azt mutattam meg, hogy lehet elérni a legjobban vágyott célt. A rengeteg sok olvasót. Nem elméletben, hanem gyakorlatban.

 

Itt már a marketing guruk által ezerszer tesztelt megoldást választottam. Azt írtam le, hogyan lett sikeres egy kampányom. Csak itt nem egy kampányt mutattam be, hanem azt, hogyan került ki a cikkem az index címlapjára. (Erről a cikkről van szó.) Leírtam mit tettem érte és hogyan tudja bárki utánam csinálni.

 

Az index címlap közel 40.000 olvasót hozott végül a blog.hu oldalamnak.

 



 

A célom az volt, hogy alaposan kielemezzem, mit kezdhetünk azzal a rengeteg látogatóval, aki elolvassa a cikket. Hiszen ennek kell, hogy komoly reklámértéke legyen. 40.000 ember egy nagyobb város teljes lakossága. Ami iszonyúan soknak tűnik.

 

A cikkben az egyik vállalkozásomat reklámoztam, a DomainFlotta oldalát.
Ezt:

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

A másik projectem, a DomainFlotta főoldala

 

A DomainFlotta egy másik projektem, ami domain regisztrációval és tárhely szolgáltatással foglalkozik.

A termék unalmasabb már nem is lehetne. A forgalma mégis meghaladja az évi 20M Ft -ot.

Annak idején, még azért vágtam bele, mert a domain és a tárhely az alapja minden online vállalkozásnak. Az alapnak, pedig tökéletesnek kell lennie. Egyetértesz?

Mivel nem találtam ilyet 2008 –ban, ezért megcsináltam.

Na, de vissza a cikkre…

 

 

A megírt cikkben reklámokat helyeztem el, amik vásárlókat hozhatnak, hiszen 40.000 ember komoly reklámérték. Ha fizetnem kellene érte, akkor 800.000 Ft alatt nem úsznám meg.

 

Ezeket a reklámokat helyeztem el a cikkben:

  • A szövegben volt 2 link, ami a domainflotta.hu oldalra mutatott.
  • A blog.hu oldalamon elhelyeztem, az ingyenes csali termékem bannerét, hogy feliratkozókat gyűjtsön nekem.
  • Illetve egy Facebook követő pixelt helyeztem el a blogban, hogy meg tudjam címkézni az oldal látogatóit és később egy ütős remarketing kampányt indíthassak rájuk.

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

Facebook remarketing működése

 

Ezek azok a minimum dolgok, amiket neked is meg kell tenned, hogy az olvasóidból evőket is akarsz

 

Mivel címlapos lett a cikk, így az index olvasói nem a blogomra jutottak el, hanem egy felugró popup ablakban tudták elolvasni a cikkemet. Ez azért probléma, mert így nem jutottak el a blogomra és így nem látták se a csali termékem reklámját, se a hírlevél feliratkozási lehetőségeket és még a Facebook remarketing rendszerével sem tudtam megcímkézni őket.

Az analytics statisztikában látszik, hogy az index popupból 93 ember kattintott a cikkben található linkem egyikére. Ez 0,23% átkattintási arányt jelent.

 

 

Az index címlapjáról érkező emberek analytics statisztikája

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

93 ember kattintott a cikkben található linkre, az index főoldaláról.

 

Számomra meglepő módon elég sokan átmentek a domain.blog.hu oldalra és inkább ott olvasták el a cikket, nem a felugró popup ablakban. Ezek szerint mások sem szeretik a bosszantó a popup megoldásokat. Esetleg eleve ajánlás útján érkeztek a blogomra (bár ez nem valószínű).

 

A blog.hu oldalamról érkező emberek analytics statisztikája

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

153 ember kattintott a cikkben található linkre, a blog.hu oldalamról.

 

A fenti statisztikából is látszik, hogy a blogomról jóval többen (93 helyett 153 ) kattintottak a cikkben található linkre és a visszafordulási arány (68,82% helyett 47,77%) is sokkal jobb, mint azoknál, akik a címlapról érkeztek.

 

Ebből arra következtetek, hogy akit kicsit is jobban érdekel a téma, az nem popupban fogja olvasni a cikket, hanem átkattint a blog.hu oldaladra.

 

Már ez is egy hasznos felfedezés volt.

 

Hiszen azt mutatja, hogy érdemes úgy kialakítanod a blog.hu oldalad, hogy maximalizáld az elérhető üzleti eredményt.

 

Érdemes még Facebook retargeting pixelt is beépítened a blogodba, mert így hatékonyabban és olcsóbban tudsz reklámozni azoknak, akik már jártak az oldaladon.

Mutatom az eredményeit…

 

Facebook Retargeting reklám kampány eredménye:

 

A Facebook remarketing pixellel 7000 embert tudtam beazonosítani. Ők azok, akik eljutottak a domain.blog.hu oldalra és volt Facebook profiljuk is. Nekik tudtam még retargeting kampányt futtatni.

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

Facebook remarketing működése

 

A reklám célja az ügyfél adatbázis építése volt. Olyan ingyenes csali terméket reklámoztam, amiért cserébe megadják az e-mail címeiket. Ez kívánja a legkevesebb elköteleződést tőlük, így ez hozza a leggyorsabb eredményeket.

 

Végül mindössze 5.000 Ft -ot költöttünk el a reklámra. Azért csak ennyit, mert inkább leállítottuk. 164 Ft -ra jött ki egy kattintás és nem lett belőle egyetlen hírlevél feliratkozás sem. Ez maga a keserű kudarc.

 

A reklámokban azt az ingyenes csalinkat reklámoztuk. Azt, hogy hogyan tudsz értékes domain nevet választani magadnak:

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

5 hirdetés változatot készítettünk. Külön hirdetés futott a nőknek és a külön a férfiaknak

 

Külön reklámokat készítettünk a nőknek és külön reklám ment a férfiaknak. Így volt benne egy minimális testreszabott szegmentálás is. Akár nevezhetjük mini adatvezérelt marketingnek.

 

Az ok egyszerűen az, hogy más reklámok hatásosabbak a nőknek és más a férfiaknak. Ha azt akarom elérni, hogy a néző azonosulni tudjon a reklámozott előnnyel, akkor férfiaknak - férfit, nőknek - nőket teszek a reklám hirdetésbe. Egyszerűnek hangzik, mégis látványos az eredményeket hozhat...de most ez sem működött.

 

A relevancia pontszámból (4 a 10 ből) is látszik, hogy a Facebook szerint sem azokat az embereket értük el, akik érdeklődnek a domain regisztráció vagy a webtárhely iránt. Ami logikus, hiszen nem ezért olvasták el a címlapos cikket. Inkább azért, mert jó volt a cím és populáris a téma.

 

Persze a domain regisztrációt reklámozni eleve nehéz ügy, úgy mint a legtöbb B2B (cégeknek szóló) ajánlat.

 

Biztos vagyok abban, hogyha mobil appot, masszázs olajat vagy erotika kiállítást hirdettünk volna, akkor jóval látványosabb lett volna a hatás. Pusztán ezért, mert az relevánsabb lett volna azoknak az olvasóknak, akiket érdekelt a pornhub fitnesz applikációja (erről szólt az index cikk).

 

Na, de nézzük a lényeget…

 

 

Az indexes blog üzleti eredményei:

 

Nagyjából az lett, amire számítottam. A cikk túl populáris volt ahhoz, hogy olyan embereket érjek el vele, akiket érdekelhet a domain regisztráció vagy a webtárhely.

 

A cikk melletti hírlevél csalira összesen (Címe: Hogyan válasz magadnak értékes domain nevet?) 5 ember iratkozott fel és nem jött egy olyan rendelés sem, amit közvetlenül az index címlap megjelenéséhez köthető.

 

Rövidtávú hatása a cikknek elenyésző volt. Hosszútávon viszont voltak eredmények.

 

Azóta jöttek olyan megkeresések, ahol kifejezetten hivatkoztak arra, hogy látták a DomainFlotta cikkét az index címlapon. Született is egy partneri megállapodás, ahol kifejezetten az döntött, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik a domain témában publikálunk és edukálják az embereket.

 

Most biztos azon gondolkozol, hogy túl sok munkának tűnik mindez, ilyen csöppnyi eredményért…

 

Mégis nagyon megérte...

 

Ugyanis az egésznek az volt a lényege, hogy bebizonyítsuk, hogy a sok olvasónál sokkal többet ér a kevés, de releváns olvasó.

 

Írtam is egy cikket arról, hogyan kerültem ki az index címlapjára. Leírtam benne a teljes történetet és azt, hogyan tudja ezt bárki utánam csinálni. Ennek az esettanulmánynak is ez a cikk lesz a fő témája, nem az index címlapos.

 

Miért írtam meg az indexre jutás lépéseit, ha nincs tapintható, hallható vagy látható üzleti eredménye?

 

Ugyanis…

 

Az olvasódat mindig a saját problémája érdekli. Erre keres megoldást, ezért olvas téged. Hogy mi is az aktuális probléma, az mindenkinél más. A mi esetünkben vannak, akiknek most az a legfontosabb, hogy minél többen olvassák őket.


Nekik nem lehet egyszerűen elmagyarázni, hogy a releváns olvasók többet érnek. Saját maguknak kell ezt megtapasztalni. Ezért megtanítom őket, hogyan érjék el.

Ha elérték a célt, akkor már feljebb tudnak lépni a „Maslow piramison” és érdekelni fogja őket a minőségi látogatók szerzése is. Addig nem. Addig csak a mennyiség számít.

 

Ha megvolt a mennyiség, jöhet a minőség.

 

Minden cikked egy szűrő. Azok olvassák el, akiket érdekel. Így tudunk olyan embereket elérni, akik potenciális vevőink lehetnek.

Minél populárisabb egy cikk témája vagy címe, annál hígabb az olvasók összetétele. Annál drágább lesz hirdetni és kiszűrni belőlük azokat, akik a vállalkozásod számára valóban értékesek.

 

Nálunk most az uzletiblog.hu beindítása volt az elsődleges cél. Olyan emberekre volt szükségünk, akiket érdekel a tartalommarketing, akik tudják, hogy most ez a leghatékonyabb vevőszerző megoldás és sikerhez vezető utat keresik. Ezért olyan tartalom kellett, ami őket vonzza.

 

Ezért elkészítettük a cikket arról, hogyan kerülhetnek ki az index címlapjára… ingyen.

 

A cikket a saját Üzleti Blogunkra tettük ki.

Maga a marketing.uzletiblog.hu is arra a szoftverre épül, amit az uzletiblog.hu oldalon értékesítünk. Ezért képes arra, hogy az olvasókból valódi, kézzel fogható üzleti eredményeket szállítson.

És ez az, amitől igazán hiteles lesz az egész. Hiszen a gyakorlatban mutatom meg, hogy a módszer működik. Tényleg lehet az olvasókból üzleti eredményt elérni, de erre nem biztos, hogy az indexes blogolás a legjobb módszer.

 

Eddig tartott a bevezető... most jönnek csak az igazán izgalmas részek

Készen vagy? Kezdhetjük?

 

 

Így tudsz azonnali bevételre szert tenni egy cikk segítségével.

 

 

Figyelj, mert trükkös. Ne keveredj bele.

 

Az indexes cikk csak azért kellett, hogy legyen egy esettanulmány. Önmagában az indexes cikk nem hozott üzleti eredményt.

 

A címlapra juttásról írt tanulmány viszont 945.810 Ft bevételt hozott 4 nap alatt. Anélkül, hogy reklámoztuk volna vagy kiküldtünk volna egy hírlevelet a listánkra. Nem volt semmi segítségünk, hiszen ezzel a cikkel indultunk el. Ha te is ebben a cipőben jársz, akkor ezt most imádni fogod.

 

Mert…

Megmutatom, hogyan csináltam.

 

 

Fontos, hogy mi lesz a cikk címe.

 

Minden cikknél a legfontosabb lépés, a címadás. Ha jó a cím, akkor többen fogják olvasni.

 

Ha túl populáris vagy homályos, akkor pedig olyan emberek fogják olvasni, akik értéktelenek a vállalkozásod számára. Meg kell találni a tökéletes harmóniát. A sok olvasó és az értékes olvasó közti finom egyensúlyt.

 

A címsor a szövegíró legnagyobb kihívása. Nagyon nehéz tökéletes címsort írni. Én nem is tudok.

 

Viszont tudok írni több címsort és majd a piac eldönti, mi az, ami tökéletes számára.

 

Mivel nem tudhattam előre, hogy melyik cím lesz a nyerő, ezért készítettem 5 féle változatot. A szoftver (Üzleti Blog) pedig figyelte, hogy melyik a legnépszerűbb és elvégezte helyettem a versenyeztetést.

 

Elindult az evolúciós verseny a címsorok között és a rosszabbul teljesítők lemaradtak és a végén a győztes 1287 megtekintéssel ez lett:

 

[tanulmány] Hogyan lehet 22.750 olvasód, 90 perc alatt?

 

Neked hogy tetszik?

Mert a piacom oda volt érte. Egy igazi Klasszikus. Benne van minden népszerű elem. A figyelemfelkeltő zárójel, a hogyan szó, a számok, az előnyök és az egész egy kérdés, ami beindítja az olvasó fantáziáját. Tökéletes… a leendő vevőim szerint.

 

 

A többi (címsor) versenyző eredményét itt láthatod zölddel írva:

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

Ez az Üzleti Blog admin felületén látható címsor statisztika. Neked is kell ilyen? Rendeld meg.

 

Az üzleti Blog szoftverben egyszerre több címet adhatsz a cikkednek és a szoftver automatikusan kikísérletezi, hogy melyik a legjobb az olvasóid számára. Így lesz minden cikkednek a lehető legjobb címsora.

 

A jó címsor pedig olvasókat jelent. Az olvasókat pedig, csak meg kell fognod a cikked tartalmával.

 

Arról, hogyan kell felépítened a tökéletes cikket elég sokat írtam az új vevőszerző stratégia című könyvben. Most erre nem térek ki.

 

Inkább nézzük meg, hogyan jutattam el a cikket reklámozás nélkül az olvasókhoz:

 

 

Így népszerűsítheted a cikked és szerezhetsz olvasókat ingyen

 

 

Elsőkét fogtam és megosztottam a cikket a saját Social média csatornáinkon. Ami jelenleg erre a Facebook oldalunkra korlátozódik: https://www.facebook.com/uzletiblog

 

Mivel itt nem volt egyetlen követőm sem, így a cikk senkit sem ért el :)

 

A következő lépés az volt, hogy az általam használt zárt Facebook csoportokba posztoltam ki a cikket.

 

Elsőként a Kreatív Kontroll zárt csoportba, hogy véleményezzék. Ott kaptam néhány hasznos tanácsot, amivel javítottam a cikket és utána osztottam meg a többi zárt csoportban.

 

 

Ne SPAMelj a Facebookon se.

 

Arra figyeltem, hogy a cikk mellé írt kísérő szöveg értékes és hasznos legyen a Facebook csoport tagjai számára.

 

Ahol marketinggel foglalkoztak, ott a marketing előnyeit emeltem ki, ahol a startup köré épült a csoport, ott arról írtam, hogyan tudják az induló startup cégek hasznosítani az index címlapra jutást.

 

Sokkal profibb lett volna, hogyha minden csoportban más képpel is linkkel osztom meg a posztot. Erre csak utólag jöttem rá, de azóta már figyelek erre is.

Ennek azért van jelentősége, mert aki több csoportban is benne van, annak tele „spameled” az üzenő falát.

 

Ha más a cikked címe, képe, linkje és az ajánló szöveg is, akkor a Facebook sem fűzi össze és nagyobb az esélyed a kattintásra. Ki tudja előre kinek melyik címsor, kép vagy ajánló tetszik. Ez is egyfajta split teszt.

 

Nem olyan nehéz egy cikket több URL címmel megosztani, de annál hatásosabb. Az Üzleti Blogban, amúgy is 5 különböző linkje lesz minden cikknek (ha adsz neki 5 egyedi címsort). Ha WordPress-t használsz, akkor használj linkrövidítőt (bitly.com vagy goo.gl). Megéri a munkát.

 

 

Összesen ezekben a csoportokban osztottam meg a cikkemet:

 

  1. https://www.facebook.com/groups/kkvmarketing/permalink/562055257301040/
  2. https://www.facebook.com/groups/startupvallalkozok/permalink/606008099562744/
  3. https://www.facebook.com/groups/digitalmarketinghungary/permalink/874723299299660/
  4. https://www.facebook.com/groups/1662833637333200/permalink/1731633053786591/
  5. https://www.facebook.com/groups/100kkvmarketing/permalink/1728371447429589/
  6. https://www.facebook.com/groups/marketingmaniacsoport/permalink/711120588991665/

 

A többségnél néma érdektelenséget (talán mert a csoport is halott), míg másoknál heves támadásokat kaptam.

Főleg amiatt, hogy a cikkben szerepel egy ingyenes csali. A csali egy videó sorozat, amit akkor tud megnézni, ha megadja az e-mail címét.

 

A videó sorozatban vannak benne az index címlapra kerülés gyakorlati lépései és az, hogyan kell a blog.hu blogodat beállítani úgy, hogy azonnali üzleti eredményeket is hozzon számodra.

 

A támadásokat kezeltem, elmagyaráztam és volt, ahol meg is értették. A startup vállalkozók csoport nem ilyen volt :). Ott bársonylelkű ifjak és véres fogú öregek kommentdarálójába kerültem… ami nem is lenne baj, ha lenne humoruk… ha lenne..

 

Update:
Azóta készítettem egy olyan cikket, amiben nem volt ingyenes csali feliratkozás (73 meglepő módja az e-mail címek gyűjtésének). Ezt a cikkemet rengetegen osztották meg és sok dicséretet hozott. Ami jó az önérzetemnek. Üzletileg viszont kevés hasznot hajtott. Kevesebb volt a hírlevél feliratkozó és alig jött rendelés.

Szóval nem olyan nagy baj, ha utálnak és közben jön az üzleti eredmény :)

Az is lehet, hogy utálat nélkül, nincs is siker. Ki tudja…

 

A lényeg, hogy posztoltam a cikkemet ezekre a helyekre is:

Fórum:

  • http://entity.hu

Linkedin

  • Digital marketing csoport            https://www.linkedin.com/groups/1772264
  • Tartalom marketing csoport       https://www.linkedin.com/groups/4843537

Pinterest

  • Hasznos cikkek                                https://hu.pinterest.com/bartfaibalazs/hasznos-cikkek/

 

Más közösségi média oldalakat nem használok. A Pinterestre is csak az index címlapos cikk miatt regisztráltam.

 

 

A megosztások eredménye a következő lett:

 

A cikket 502 ember olvasta el. A viral hatásnak (megosztás, tovább ajánlás) köszönhetően összesen 618 olvasóra növekedett ez a szám, 3 nap alatt.

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

Google Analytics statisztika alapján 618 Felhasználó olvasta el a cikkemet a megosztások hatására.

 

A statisztikából látszik, hogy átlagosan 1:41 percig olvasták a cikket, vagyis érdekelte őket és végigolvasták. A visszafordulási arányon az is látszik, hogy csak ezt az egy cikket olvasták el és nem kezdték el böngészni a blogomat.

 

Ez is azt mutatja, hogy a látogatót ott és akkor kell megfogni, amikor a számára érdekes cikket olvassa el. Ma már nem lehet arra számítani, hogy majd szépen végigolvassa az oldalunkat, végigkattintja a kategóriákat, elolvassa az ajánlott cikkeket. Nem teszik meg. Minden készen, azonnal fogyasztható formában kell tálalni, különben potenciális vevőket veszítesz.

 

Ezért is fontos, hogy begyűjtsd az érdeklődők e-mail címeit. Hogy aztán olyan tartalmakat tudj nekik küldeni, amik számukra érdekesek. Ha tudod, mit olvasnak szívesen, ha tudod mi az, ami igazán érdekli őket... máris nyertél.

Ezt a fontos részt le is automatizáltuk (mert lusták vagyunk) és ebből lett a CikkFigyelő (nézd meg demo-n, hogy mit is tud).

 

Nem győzöm elégszer leírni, hogy a cikked legfontosabb feladata, hogy ügyfél adatbázist építsen számodra.

 

A tartalommarketing egyik legfontosabb feladata, hogy ügyfél adatbázist építs általa. Mert ez az első lépés a vevőszerzés felé vezető úton.

 

Minél több adatbázisod van, annál jobb.

 

Szerezz minél több:

  1. Facebook követőt
  2. YouTube feliratkozót
  3. Pinterest követőt
  4. Google követőt

 

De a legfontosabb… hogy minél több e-mail címet gyűjts be.

Ezért a cikkben több lehetőséget is adnunk kell a hírlevél feliratkozásra.

 

 

Mutatom, milyen módszerekkel építhet adatbázist a cikked:

 

  1. ExitPopup -  Figyeljük a látogató viselkedését. Amikor elhagyni készül az oldalt, felkínáljuk neki, hogy iratkozzon fel a friss hír értesítőre.

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

Ennél sokkal hatásosabb ajánlatot is lehetne készíteni. Felkínálhatnánk egy olyan csali terméket is, ami elég értékes ahhoz, hogy bárki megadja érte az e-mail címét.

 

Itt viszont a lustaság győzött és egyszerűen azokat akartam megfogni, akik érdekesnek találták a cikket és szívesen olvasnának több hasonlót. Itt a CikkFigyelőre iratkoznak fel. Aminek a legnagyobb előnye, hogy mindenkinek csak olyan cikkeket küld, ami a megfigyelt szokásaik alapján érdekes a számára.

 

Mindenkinek egyéni, testreszabott tartalmakat küld, automatikusan. Így még hírleveleznem sem kell.

 

 

 

 

  1. Facebook Like doboz – ami szintén adatbázist épít, csak nem e-mail címekből

 

Az oldal jobb sávjában helyeztük el, hogy ne csak azt lássák az olvasók, hogy mások már kedvelnek minket, de könnyedén be is tudjanak követni.

 

A cikk hatására 139 ember követte be a Facebook oldalunkat.

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

 

Így már 139 emberrel tudunk olcsón kommunikálni. 139 ember adta a bizalmát és ezzel hirdeti az üzleti blogot. 139 esélyt kaptunk arra, hogy új vevőket szerezzünk.

 

 

  1. Csali termék reklám bannere. -  A jobb oldali sávban a cikk mellett volt a csali termékünk reklámja. Ez egy figyelemfelkeltő képes reklám.

 

A csali termék mindig az adott cikk témájához kapcsolódik, hogy ezzel is maximalizáljuk a feliratkozási konverziót:

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

Aki kattint a reklámra az egy landing page oldalra jut, ahol az e-mail címért cserébe megkapja az ígért információt.

 

A csali termék az egyik leghatékonyabb megszerzési automatizmus.

 

A csali terméknek elég értékesnek kell lennie, hogy akár még fizetni is hajlandó legyen érte az olvasód. Hiszen az e-mail cím is egyfajta fizető eszköz. Ne becsüld le az értékét.

Az igénylése után nem csak megköszönjük és elküldjük neki a csali anyagát, de egyből upsell ajánlatként felkínáljuk a belépő termékünket is.

 

A belépő termék mindig valami 2.000-3.000 Ft értékű termék vagy szolgáltatás legyen. Valami, ami nem igényel túl nagy elköteleződést az olvasóidtól, mégis megnyitja a pénztárcájukat.

 

A csali két legnagyobb előnye, hogy azonnali bevételt hoz, ami képes megfinanszírozni a reklámköltségeid… valamint megszokják az olvasóid, hogy költsenek nálad.

 

 

 

  1. Belépő termék banner - A cikk mellett, a jobb oldali sávban, a csali alatt van egyből a belépő termék reklámja:

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

Ez egy olyan termék, ami nem túl drága, de aktiválja az olvasód. Nálam ez egy könyv, ami arról szól, hogyan tudsz tartalom írásával új vevőkre szert tenni. A könyv ára 2990 Ft.

 

Itt most nem a gyors haszon a fontos. Mert nem fizettem reklámra. A cél itt az, hogy szokják meg, hogy költenek nálam. Egy olcsó termék, ami kis elköteleződést kíván és megnyitja a pénztárcát a fő termékem az üzleti blog előtt.

 

Ha megrendeli a belépő terméket, akkor upsell ajánlatként megkapja az uzletiblog.hu szoftver ajánlatunkat is. Hiszen ennek az eladása a fő cél. Csakis ezért hoztam létre a belépő terméket.

 

Azért reklámozom a csali terméket és a belépő terméket is, mert nem tudhatom, hogy melyik olvasóm melyik ajánlatra kapja fel a fejét. Mivel nem tudom, ezért felajánlom mindkettőt. Döntsenek az olvasók. Te pedig ebből azt tanuld meg, hogy mindig választási lehetőséget kell biztosítanod.

 

Ha van két dolog, amiből választhatok, akkor már nem is azon gondolkodom, hogy kell-e nekem. Akkor már azon gondolkozom, hogy melyiket válasszam.

 

 

 

  1. Sima hírlevél feliratkozás – A cikk jobb oldalán, a belépő termék alatt.

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

Ezt is lehetne sokkal ötletesebben megvalósítani. A lényeg, hogy adj valami értékeset az e-mail címért cserébe. Az e-mail cím fizető eszköz, ezt ne felejtsd el.

 

Én azért tettem ide egy sima hírlevél feliratkozót, mert van egy nagyon kis százaléka az olvasóidnak, aki annyira elégedett, hogy azonnal fel akar iratkozni mindenre. Ők keresi annak a lehetőségét, hogy és hol tudják ez leggyorsabban megtenni. Nekik készült a hírlevél feliratkozás, hogy ne kelljen sokat keresgélniük. A többieknek ott van a többi lehetőség. Van még belőle.

 

 

 

  1. A cikk szövegében található csali termék – a videó folytatása.

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

A csali terméket nem csak a cikk melletti jobb oldali sávban jelenítjük meg, hanem a cikk szövegében is.

 

Ennek az az oka, hogy a legtöbben észre sem fogják venni olvasás közben a jobb oldali sávot. Ezért annyira feltűnővé kell tenni a feliratkozást, amennyire csak lehetséges. Mindezt úgy, hogy ne legyen zavaró.

 

Erre pedig a legjobb, ha a cikk szövegébe ágyazzuk be a csali termék reklámját.

 

Mindig a stratégiailag fontos részbe tegyük bele, oda ahova a legjobban passzol. A cikk szövegében elhelyezett csalik a leghatékonyabb feliratkozó gyűjtők.

 

Ezért erről írtam sokkal részletesebben is: a Tuningold fel a cikkedet, hogy feliratkozókat gyűjtsön. című cikkemben.

 

Ha valaki erre a csali reklámra kattint, ugyan arra a landing page oldalra jut, mintha a jobb oldali sávban kattintana a csali bannerre. A landing page oldal így néz ki:

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

Ha a csali reklámra kattintasz, erre a feliratkozási oldalra kerülsz

 

Ez a megoldás hozta a legtöbb hírlevél feliratkozót.

 

Az Üzleti Blog szoftverébe tettünk egy olyan megoldás, ami megkönnyíti a csalik elhelyezését a cikkeid tartalmába.

 

Amikor megírod a cikket, csak azt kell megmondanod, hogy hova kerüljön majd a csalid reklámja. Majd feltölthetsz több különböző csali terméket, több különböző reklám hirdetéssel.

 

A szoftver pedig azt a csali hirdetést teszi bele a cikkedbe, amihez a legjobban passzol. Ha több csali is passzol az adott cikkhez, akkor pedig cserélgeti, amíg meg nem találja a leghatékonyabbat.

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

 

Nekem most 2 csali termékem van. Az egyik arról szól, hogyan szerezhetsz több olvasót. A másik arról szól, hogyan lesznek új vevők az olvasóidból.

 

Ha a megírt cikk témája az olvasó szerzéssel kapcsolatos, akkor azt a csalit teszi bele. Ha a vevőszerzéssel kapcsolatos, akkor pedig azt a csalit teszi bele. Mivel mindegyiknek van több féle hirdetési szövege és grafikája, így folyamatosan teszteli a szoftver, hogy melyik a hatékonyabb.

 

Így a csali reklám mindig passzolni fog a cikk tartalmával. Mindig a legjobb reklám fog megjelenni. És mindez automatikusan, anélkül, hogy nekem kellene fáradnom vele.

 

 

 

  1. Szöveges link a cikkben - Ami szintén a csali termék landing page oldalára visz.

 

Azért kell a szöveges link is a képes hirdetés mellé, mert van aki nem szeret képre kattintani vagy egyszerűen nem tudja, hogy olyat is lehet.

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

Ezt a linket használtuk a cikk szövegében. Ugyan oda visz, mint a banner.

 

Minél több lehetőséget adsz az olvasóidnak, annál valószínűbb, hogy kattintani fognak.

 

Van olyan külföldi blog, ahol 27 hírlevél feliratkozási lehetőséget számoltam össze. Ráadásul egyáltalán nem zavaró. Szóval… Te se elégedjél meg hárommal.

 

A linkeket érdemes a kép alá tenni.

 

 

 

 

  1. Feliratkozás a CikkFigyelőre - A cikk alján van egy rész, ahol fel tud iratkozni a cikk értesítőkre:

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

 

Akinek tetszett a cikked, az szívesen olvasna további hasonló cikkeket is. Ők lesznek azok, akik egyből feliratkoznak a CikkFigyelőre. Ők lesznek a hírlevél listád legértékesebb tagjai.

 

Velük már csak kapcsolatot kell tartanod, bizalmat kell építened és táplálni a kezdeti vágyat a termékeid iránt.

 

Ennek pedig a legjobb módja, hogy folyamatosan olyan cikkeket küldesz nekik, amikről tudod, hogy érdekelni fogja őket.

 

Arra gondoltam, hogy ezt akár automatizálni is lehetne és akkor nem csak kényelmes, de sokkal hatékonyabb is lenne. Ezért a CikkFigyelő nem csak kiküldi helyetted a cikkeket a feliratkozóidnak, de mindenkinek személyre szabott e-mailt küld. Mindenki olyan cikkeket fog kapni, amiről tudjuk, hogy érdekelni fogja.

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

 

Figyeljük, hogy milyen cikkeket olvas el az oldalon, milyen tartalmakra kattint, és ez alapján állítjuk össze a személyre szabott e-mailjét. Mindig azokat a cikkeket küldjük el neki, amiket még nem olvasott. Az sem baj, ha nem friss a cikk, ha passzol az érdeklődési körébe és elősegíti a vásárlási döntés meghozatalát.

 

 

 

 

  1. A cikk alján vannak a social média megosztási lehetőségek

 

Ez nem éppen adatbázisgyűjtő tevékenység, de segít abban, hogy egyre több olvasód legyen, akikből aztán feliratkozók lehetnek.

 

Minden megosztás újabb emberekhez juttatja el a cikked. Ettől értékesebb lesz az oldalad a és még a Google keresőben is előrébb kerülhetsz. Ez pedig újabb látogatókat hoz a számodra.

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

Social média megosztási lehetőségek a cikk alján

 

 

Ezt a cikket 98 ember osztotta meg a Facebookon.

 

Ezzel nem csak 98 látogatót hozott, hanem a Google keresőnek is azt mutatja, hogy van annyira értékes tartalom, hogy 98 ember megossza azt. A Google pedig egyre inkább a felhasználói élményre helyezi a hangsúlyt.

 

Nem csak az számít, hogy mennyi link mutat rád, hanem az is, hogy mennyire tartják értékesnek mások a honlapod. Mennyi időt töltenek ott, mennyien fordulnak vissza és mennyien osztják meg.

 

Ezek mind abban segítenek, hogy előrébb kerülj a Google találati listáján és egyre több olvasód legyen.

 

 

 

 

  1. Facebook hozzászólási lehetőség is, ami szintén a viral hatást erősítené:

 

A célja, hogy beszélgetést generáljon a cikked alatt és azok, akik hozzászólnak, megosszák a cikked az ismerőseikkel.

Másodlagos cél, hogy be tudják Likeolni a Facebook oldalad.

 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

Facebook hozzászólási lehetőség minden cikk alján

 

 

A legjobban akkor működik, ha megosztó a cikked tartalma vagy a végén kikéred az olvasóid véleményét a témáról.

 

Ha elégedettek a tartalommal, akkor ritkán szólnak hozzá. Leginkább a nyitott kérdések és a „majd én megmondom” érzés generálja a legtöbb hozzászólást.

 

Nyugodtan korbácsold fel a cikkel az érzelmeket, menj neki egy bevett szokásnak, cáfold a közismert trendeket és pukkaszd meg a komformistákat.

 

A lényeg, hogy viharos érzelmeket keltsen a cikked.

Esetleg hagyjon nyitva olyan kérdéseket, amikre aztán szívesen válaszolsz.

 

 

Ezek voltak a legfontosabb módszerek, amivel a megírt cikkem adatbázist épített nekem. Ami azért nagyon fontos, mert csak annak tudsz eladni, akivel rendszeresen tudsz kommunikálni.

 

Ez a stratégia pedig igazán jól működik. Mutatom is, hogy milyen eredményt hozott…

 

Érdekel? Csak olvass tovább... ingyen a tied.

 

 

Azonnali, kézzel fogható Üzleti eredmény a cikkből:

 

Az index címlapra kikerült cikkem hozott közel 40.000 olvasót, ami elképesztően magas szám. Engem is meglepett. Azonnali üzleti eredményt viszont nem hozott.

 

Az Üzleti Blogba írt cikkemet 618 ember olvasta el, mégis hatalmas eredményeket ért el.

 

Mutatom számokban az azonnali üzleti eredményeket:

  • 618 olvasó
  • A cikk olvasók 17% -a feliratkozott a hírlevél listámra.
  • 139 Facebook követőm lett
  • 19 ember rendelte meg a belépő terméket, ami egy e-book. Ezzel 56.810 Ft –ot kerestem
  • 4 ember rendelte meg az Üzleti Blog szoftvert, ami 35.000 Ft áfa/év összegbe kerül. Ezzel 177.800 Ft –ot kerestem. Mivel átlagban 5 évig megtartják, így élettartam összegben ez: 889.000 Ft
  • 2 ember küldött elégedett ügyfél visszajelzést, amiből az egyik egy videó: https://www.youtube.com/watch?v=6YO97j9IBdA
    Az elégedett vevői visszajelzések bizalmat építenek és ezáltal rengeteg megrendelést tudnak hozni a jövőben.

 

Nem semmi eredmény egy sima szöveges tartalomtól.

 

Ez az egy cikk hozott 102 hírlevél feliratkozót, akikkel már tudok folyamatosan kommunikálni. Bármikor küldhetek nekik e-mailt az ajánlataimról, akciókról, előadásról és így van lehetőségem idővel meggyőzni őket arról, hogy érdemes tőlem vásárolni.

 

Akik feliratkoztak a cikk értesítőkre azoknak az uzletiblog.hu szoftvere mostantól kezdve olyan cikkeket küld automatikusan, amiket még nem olvastak és kapcsolódik az érdeklődési körükhöz. Így az én aktivitásom nélkül épül bennük a bizalom a márkám és a termékem iránt. Így idővel vásárolni fognak tőlem.

 

Mindezt ingyen, reklám nélkül.

Képzeld el ugyan ezeket a számokat, ha indítok rá reklám kampányt is.

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

 

 

Belépő termékekből származó azonnali bevétel:

 

A belépő termék a könyvem volt, amiben leírtam, hogy milyen az új vevőszerző stratégia.

 

Hogyan tudsz úgy írni, hogy rengeteg olvasóra tegyél szert, hogyan alakítsd ki a blogodat, hogy kézzel fogható üzleti eredményeid legyenek és milyen automatizmusokat kell építened, hogy a blogod folyamatosan szállítsa neked az új vevőket.

 



 

A belépő termékből azonnal kerestem 56.810 Ft -ot. Ami tiszta nyereség, hiszen nincs előállítási vagy postázási költségem.

 

Nem volt reklámozási költségem sem, csak megosztottam a cikket pár Facebook csoportban és nem költöttem semmit sem hirdetésre.

 

Ha hirdettem volna, akkor a belépő termékem fedezte volna a hirdetés teljes költségét is. Hiszen ez a legfőbb dolga a belépő terméknek és persze az, hogy aktiválja az olvasókat.

 

Az olvasók és a vásárlók arányából azt is megtudtam, hogy 94,5 Ft -ot-nál azonnal megtérül egy látogató megszerzése (a bevételt osztottam az olvasók számával). Nem hosszútávon, hanem azonnal.

 

Ha minden olvasómért fizettem volna, akkor ez lenne a megtérülési küszöb. Ennél többet nem éri meg adnom egy kattintásért (ha azonnali megtérülést akarok). A célom így egyszerű. Legyen olcsóbb egy kattintás díja, mint 94,5 Ft.

 

A Facebookon pedig nem nehéz elérni, hogy 12 Ft -ra jöjjön ki egy cikkolvasó megszerzése. Így a belépő termék ingyenessé teszi az Üzleti Blog reklámozását.

 

 

 

A fő termékből származó azonnali bevétel:

 

A fő termékem maga az Üzleti Blog csomag, ami tartalmazza a tudásanyagot és a használatra kész, instant szoftvert is, ami az új vevőszerző csatornája lesz a cégednek.

 

Akik feliratkoztak a csalira vagy megvették a belépő terméket, megkapták a fő termékem reklámját is. Nem agresszívan, csak finoman.

 

Kaptak upsell ajánlatot és 3 követő e-mailt az ajánlat előnyeiről. Az ajánlat arról szólt, hogy ha megveszi az Üzleti Blog szoftvert, amivel mindazt meg lehet valósítani, amit leírtam a könyvemben, akkor megkapja hozzá a tudásanyagot is ingyen.

 

Megkapja az Új Vevőszerzős Stratégia könyvet és a tökéletes Marketing Automatizmusok könyvet is.

 

Az Üzleti Blog szoftver-t rendelőkből 177 800 Ft azonnali bevételem származott.

 

Mivel ez egy éves díjú termék, valójában sokkal többet kerestem. Átlagban minimum 5 évet lehet számolni egy honlapra. Hiszen van, aki 1 év után feladja, míg mások évtizedekig működnek sikeresen és nyereségesen. Így az élettartam összeg minimum 889 000 Ft.

 

Ha ehhez hozzáadom a 56 810 Ft -ot, ami a belépő termékből származik, akkor összesen: 945 810 Ft -ot hozott nekem ennek a cikknek a megírása és kiposztolása a Facebookra.

 

945.810 Ft –ot ért rövidtávon ennek a cikknek a megírása.

 

Ennyiért már megéri cikket írnod?

 

Hosszútávon sokkal többet fog hozni. Nem csak azért, mert a megszerzett feliratkozók idővel vásárolni fognak, hanem azért is, mert ezt a cikket idővel egyre többen fogják elolvasni.

 

Erre van egy nagyon hatékony reklám stratégia. A lényege, hogy a korábban megírt népszerű cikket azoknak jelenítjük meg, akik még nem olvasták azt, de tudjuk róluk, hogy érdekelni fogja őket.

 

Ezt egyszerűen meg lehet valósítani a Facebook és az Adwords remarketing rendszerével.

 

Hamarosan írok erről is egy cikket. Csak legyen rá időm. Ha nem akarsz lemaradni róla, akkor iratkozz fel itt a CikkFigyelőre.

 

 

A tartalommarketing zseniálisan működik…

 

…ha van hozzá egy stratégiád.

 

Ráadásul ezek mind azonnali, kézzel fogható üzleti eredmények. A hosszú távú hatások még fel sem becsülhetőek.

 

Kaptam olyan leveleket, amikben arról írnak, hogy a barátaiknak ajánlják a szoftverem, mert annyira tetszik nekik.

 

Kaptam videó ajánlást arról, mennyire fantasztikusnak találták a könyvem.

 

Egy elégedett vásárló videóban mondja el a tapasztalatait az Üzleti Blog csomagról

 

Ezek mind értékes visszajelzések, amiket felhasználhatok a honlapomon, hogy még nagyobb bizalmat építsek a termékem iránt. Minél nagyobb a bizalom, annál több a vásárló.

 

Ott vannak azok az emberek, akik ismerősnek jelöltek a Facebookon és Linkedinen ... ki tudja milyen üzleti előnyt hoznak az életembe.

 

A népszerűség lassan épül ki. Nem lineráisan növekszik, hanem exponenciálisan. Idő kell mire megismer a piacod, de a népszerűséged ugrásszerűen fog nőni.

 

Már most, a cikk hatására a Kontent magazin egy címlapos cikket írt rólam, ami párhuzamosan készül ezzel a cikkel és biztosan elsöprő hatása lesz.

 

Update: Megjelent a magazin borítója. Pirossal kereteztem be a rólam szóló cikket:
 

 

Így hozott 945 810 Ft bevételt egy sima cikk, reklám és hírlevél nélkül.
 
 

 

A kontent magazin címlapjára került a sikertörténetünk.

 

 

Nem is ragozom tovább. Remélem a lényeget sikerült átadnom.

 

A tartalommarketing zseniálisan működik. Nem csak hosszú távú eredményeket képes hozni számodra, de azonnali üzleti eredményeket is.

 

Ehhez nem kell más, csak egy stratégia és egy szoftver, ami megkönnyíti számodra a három legfontosabb dolgot:

 

  1. Hogyan tudsz könnyebben tartalmat írni
  2. Hogyan tudsz egyre több olvasóra szert tenni
  3. Hogyan lesznek az olvasóidból végre vevők.

 

Az Üzleti Blog csomag pedig ebben a 3 dologban tud neked segíteni. azért adunk tudásanyagot (2 könyvet) és egy használatra kész szoftvert is a kezedbe. Neked csak a tartalom írásával kell foglalkoznod. Minden mást ránk bízhatsz.

 

Ha még nem tudtunk meggyőzni, akkor maradj és olvass minket tovább, mert számos érdekes esettanulmánnyal és hasznos marketing tudással készülünk.

 

Az sem baj, ha ragaszkodsz a WordPress blogodhoz. A lényeg, hogy próbáld meg ott is alkalmazni azokat a módszereket, amikről kiteszteltük, hogy sikeresek. Kövess minket, hogy másolhasd a bevált technikákat.

 

 

Csináld utánam könnyedén.

Ne csak olvasd, hanem másold is le a lényeget.

Te is meg tudod csinálni, akár az Üzleti Blog szoftverével, akár anélkül. A lényeg, hogy kövesd a stratégiám.

Töltsd le most a cikk kivonatát, ami tartalmazza a legfontosabb lépéseket ahhoz, hogy olyan cikket tudj írni, ami azonnali bevételt hoz a cégedbe.

Töltsd le a lépésről-lépésre útmutatót INGYEN.

 

 

Most pedig Te jössz...

 

Ha kérdésed van vagy kihagytunk valamit… ne fogd vissza magad. A te véleményed is értékes, mondd el...

 

... vagy kérdezd meg, hogy a Te piacodon, hogyan lehetne tartalommal új vevőket szerezni. Szívesen segítek

 

 

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed:

Csak olyan cikkeket küldünk neked, amik érdekelni fognak. Max heti 1 alkalommal.

Ne maradj le a frissítésekről... iratkozz fel a CikkFigyelőre:
 

Vissza

Címkék : e-mail gyűjtés, címsor, csali, blog.hu, belépő termék, esettanulmány

Hozzászólások :

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Oszd Meg a Cikket :


Szerző

Bártfai Balázs vagyok. 2003 óta valósítom meg a saját és mások ötleteit az Interneten. Több sikeres ötlet és pár kudarc áll a hátam mögött. Az automatizált megoldásokban hiszek. Ezért olyan stratégiákat dolgozok ki, amik folyamatosan szállítják a vevőket. Arról írok, hogyan lehetnek kézzel fogható eredmények az üzleti célú blogolásból.

Kapcsolódó cikkeink:

 



Hírlevél

 

 

 

Címkék

Friss Hírek